Mit jelent az S.O.S. duguláselhárítás a gyakorlatban?
Mosogató, mosogatógép, mosógép, WC, mosdó, fürdőkád, zuhanyzó. Bármelyikük eldugulása azonnal megakasztja megszokott működésünket, felülírja rövidtávú terveinket, ezért a javítás mindig sürgős. Vannak kiemelkedően S.O.S. esetek: például ha vendégeket várunk, meg van pakolva a mosogatógép, eldugult a lefolyója, kinyitni nem lehet, és benne vannak az evőeszközök, amikre szükségünk lenne; vagy nem folyik le a WC, és nincs másik mellékhelyiség a lakásban. Ilyen esetekben kiemelten fontos, hogy hamar a helyszínre érjünk. Egy kád dugulásának elhárítása például általában nem ennyire sürgős, hiszen fürdés nélkül akár napokig is el lehet lenni, de WC használat nélkül nem. Ügyfeleink sokszor meglepve tapasztalják, hogy a sürgősséget mi valóban komolyan vesszük: előfordul, hogy a hívás után tizenöt perccel már a bejáratnál csengetünk. Igaz, ez szélsőséges eset, ilyen hamar csak akkor érkezünk, ha telephelyünk közelében, tehát Érden belül történik a meghibásodás, és éppen nincs lekötve sürgősségi csapatunk minden tagja. Egy órán belül viszont általában megérkezünk minden településre: Győr, Tatabánya, Esztergom, Székesfehérvár, Dunaújváros vagy akár Cegléd, Kecskemét, Paks, Veszprém.
A WC duguláselhárításról...
A mellékhelyiségek dugulásainak elhárítása az egyik leggyakoribb, és legsürgősebb feladatt típus, amivel találkozunk.
A hibát sok minden okozhatja, például kivitelezési hiányosság (elégtelen leejtés) vagy káros használati szokások (spórolás az öblítővízzel), de leggyakrabban valamilyen, véletlenül a vécékagylóba ejtett, vagy meggondolatlanul beledobott tárgy: illatosító, tampon, túl sok papír stb.
A házi duguláselhárítást nem javasoljuk, sem a boltban vásárolható csodaszerek, sem pedig csőgörény bevetésével, mert ezek a megoldások ritkán vezetnek sikerre, viszont gyakran okoznak aránytalanul nagy kárt a rendszerben.
A mosogató duguláselhárításról...
A mosogatóban lefolyatott vizet és egyebet sokkal kisebb keresztmetszetű csövek vezetik el mint a WC esetében, ezért kevesebbtől is eldugul. A megelőzéshez fontos a megfelelő használati szokások kialakítása: a szilárd dolgok menjenek inkább a szemetesbe. Ha ennek ellenére történik dugulás, akkor általában a zsíros szennyeződések, lerakódások állnak a háttérben. Ilyen esetekben a házi szerek is tudnak eredményre vezetni, de általában csak rövöd távon. A végleges megoldás érdekében jobb minél előbb szakembert hívni.
A gerincvezeték duguláselhárításáról...
A fővezeték vagy más néven gerincvezeték egy nagy keresztmetszetű, erős falú csőrendszer, melynek nagy része odakint, a föld alatt fut. Dugulását meglepően sok tényező elő tudja idézni. Közülül leggyakoribb a gyökér benővés, vagy a járművek okozta eldeformálódás, abban az esetben ha nem elég mélyre történt a telepítés. A gerincvezeték dugulás házilag nem javítható, tehát ilyen esetben minél hamarabb hívjon minket, a további károk elkerülése érdekében.
A zuhanytálca duguláselhárításáról...
A zuhanytálca ritkán dugul el, de ha megtörténik, akkor javítása meglehetősen összetett feladat, házilag semmiképp nem érdemes neki kezdeni, főleg ha nem a padlóösszefolyóra van rákötve.
A kád duguláselhárításáról...
A fürdőkád dugulásánál általában szakemberre van szükség, hogy tartósan megoldódjon a probléma. A megoldás valószínűleg szétszerelést - majd természetesen összeszerelést - is igényelni fog, csakúgy mint a zuhanytálca dugulása esetében.
A padlóösszefolyó duguláselhárításáról...
Ennek a dugulás típusnak az elhárításában is gyorsan segíteni tudunk. A tartós megoldás érdekében hívjon minket!
A mosdó duguláselhárításáról...
A fürdőszobai mosdó esetében legtöbbször a lefolyó falán felgyülemlő szappanmaradványok és a hajszállak okoznak dugulást. Ennek megszüntetése tartósan akkor valósítható meg, ha teljes egészében eltávolítjuk a szennyeződést. Ehhez komoly gépekre van szükség. Gépparkunkban megtalálhatók a jelenleg elérhető legfejlettebb technológiát képviselő nagynyomású gépek kifejezetten erre a célra.
Mikor szükséges szakember által elvégzett fertőtlenítés és szagtalanítás?
Ez a munkafolyamat legtöbbször nálunk a részét képezi más feladatoknak, például a duguláselhárításnak. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a lakásban nem tapasztalható egyéb probléma, nincs dugulás, csőtörés, beázás, csak makacsul tartják magukat a kellemetlen szagok. Ha hosszabb ideje fennáll ez a probléma, akkor valószínűleg a házi megoldások nem működnek. Ilyen esetben érdemes egy komoly, minden szükséges részletre kiterjedő fertőtlenítést és szagtalanítást rendelni.
Szolgáltatásaink
check Szennyvíz vezeték javítás csere földmunkával
check Csőtörés bemérés, csőtörés javítás
check Csatorna kamerázás, kamerás csatornavizsgálat
Működési területünk
checkBudapest
checkPest megye
checkFejér megye
checkKomárom-Esztergom megye
checkGyőr-Moson-Sopron megye
checkÉrd, Esztergom, Székesfehérvár, Veszprém
checkKecskemét, Cegléd, Győr, Dunaújváros
checkSzentendre, Paks, Budaörs, Tatabánya
checkSzombathely